Vasárnap lévén, hoztam Nektek egy újabb csináld magad ötletet.
Ezúttal WC papírból mutatok pár jópofa figurát, amit otthon Ti magatok is el tudtok készíteni, akár még a gyerkőcökkel közösen is.
Mivel manapság nagy divat a bagoly, így arra gondoltam, hogy én is baglyos díszeket fogok csinálni.
Íme az én kis baglyocskáim:
Ez a három bagoly a legegyszerűbb módon készült. Az üres gurigákat, fekete, kék vagy színes filctollal rajzoltam meg, és a tetejüket egy kicsit benyomtam, hogy megkapjam a baglyok füleit.
Ezt a kis tüneményt lányos "ruhába" öltöztettem.
Ennél a megoldásnál csak ragasztóra, ollóra és színes papírra van szükségünk. Egy színes papírral bevonjuk a Wc papír gurigát, majd ráragasztjuk a bagoly szemeit és csőrét. Aztán következnek a "tollak", majd a szárnyak, melyeknek csak a felső részét kell vékonyan beragasztózni, hogy ne lapuljanak le nagyon a "tollak" és a "szárnyak".
Hogy valamilyen funkciót is adjunk a baglyoknak, ne csak díszként szolgáljának, így az egyiket üzenőfalnak csináltam meg. A tetejét és az oldalát is bevágtam egy kicsit, hogy a résekbe tudjak rakni papírt, amin üzenni tudunk egymásnak.
Nálunk már "szolgálatba" is állt ez az üzenőfal.
Nálunk már "szolgálatba" is állt ez az üzenőfal.
A neten nézelődve még több ötletre bukkantam. Például erre a denevérre, amelyet akár majd halloweenre is tudunk készíteni.
De itt vannak még ezek az érdekes lények is.
Igazából bármit el tudunk készíteni egy- egy üres Wc papír gurigából. Csinálhatunk belőlük például kisebb ajándékdobozokat vagy akár karácsonyi kalendáriumot is.
Szóval alkotásra fel!
Szép napot!
Szóval alkotásra fel!
Szép napot!
ZsokArt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése